A mentők értesítették a rendőröket 2019. május 25-én 20 óra körül arról, hogy egy székelyszabari háznál egy szúrt sebből vérző férfit látnak el. A helyszínre érkező rendőrök megállapították, hogy a házban hárman italoztak, majd egyikőjük – egy 90 éves helyi férfi – egy korábbi vitás ügy miatt összeszólalkozott a társaság egy másik tagjával, majd az asztalról magához vett egy kést, és szívtájékon megszúrta vitapartnerét. A férfit a mentők súlyos, életveszélyes sérülésekkel szállították kórházba.

A rendőrök a lakásán elfogták az elkövetéssel gyanúsítható férfit, majd előállították és kihallgatták.

Ellene emberölés kísérlete miatt nyomoz a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság. A gyanúsítottat őrizetbe vették, és kezdeményezték bűnügyi felügyeletét.